Sokorói-dombság Reformátusai

A kapernaumi százados

2012. július 29. 08:33 - Bella Péter

 

Lekció:  Mt 8,5-13

Textus: Mt 8,10

grafika: Simon András

Azt a szót, hogy minőségbiztosítás, hallották már a testvérek. Vannak erre szakosodott cégek, intézetek, akik a megfelelő szakembergárdával rendelkezzenek, hogy egy bizonyos terméket, árut vagy módszert megvizsgáljanak, majd ellássanak egy jelzéssel, egy igazolással, ami a minőséget, a biztonságot jelenti. Érdemes odafigyelni ezekre.

Egyik barátom motorozni tanul, a motorozáshoz pedig megfelelő felszerelés kell... Elmondta, hogy sokat tudnak segíteni az ilyen minőséget mutató és igazoló jelzések. Nem elég az, sajnos, hogy az Únió engedte, jobban meg kell vizsgálni a terméket, más jelzéseket is nézni kell, hogy bevizsgálták rendesen. Elmesélte, hogy volt olyan olcsó, hipermarketben kapható bukósisak, ami megolvadt az autó hátsó ülésén, el tudjuk képzelni, egy ütközésnél milyen lehet!

Miért mondtam ezt el? Mai történetünkben a „minőségbiztosítást" maga Jézus végzi el, a hittel kapcsolatban. „Bizony mondom nektek, senkiben nem találtam ekkora hitet Izráelben" Mondja ezt egy pogány katonára. Ha pedig ezt mondja, akkor érdemes odafigyelnünk, mert megláthatjuk, milyen is az a hit, amit Jézus is megjelöl, Ő is elismer. Aztán persze ezt vizsgálva kérdezzünk rá a saját hitünkre is!

Szeretet

Érdekes ember volt ez a százados. A leigázott Izráelben állomásozó megszálló tiszt, egy keménykezű katona, aki mégsem olyan, mint azt gondolnánk, várnánk. Ha ennek a történetnek a Lukács által elbeszélt változatát olvassuk, további érdekességeket látunk. Zsidó emberek – valószínűleg kapernaumi tekintélyek – mennek oda az érdekében Jézushoz! Az elnyomó hadsereg tisztje mellett állnak ki, sőt elmondják, hogy zsinagógát épített nekik! Egy római, a lenézett, meghódított, furcsa zsidóknak! Hogyan?

Hogy érzékeltessem, ez az ember körülbelül a huszadik században ilyen lenne: a második világháború utána a falut megszálló szovjet csapat vezetője mindenkinek élelmiszercsomagot osztana, majd a szétlőtt, lerombolt templomot a saját pénzéből felújítaná! Vagy ma egy zsidó vezető, aki bejár Palesztínába, és a saját pénzéből kórházat építene a palesztin sebesülteknek.

Abszurd, furcsa, ahogy az is, hogy félti a szolgáját, aki valószínűleg a rabszolgája. Nagyon megbetegszik. A rabszolgákkal ilyenkor mit szoktak tenni? Lecserélik, hagyják meghalni, ő pedig ragaszkodik hozzá, a görög szó, amit használ, a fiát jelenti! Furcsa ember volt – a legpozitívabb értelemben.

A szeretet irányította. Nem tudjuk mennyit értett meg a zsidó hagyományokból, mennyire kereste az Istent, de nem is érdekes. A hit kiindulópontja ugyanis nem az intellektuális kaland, nem a tudásvágy, hanem a szeretet! Ez az első lépés. A hit döntés, ez az ember döntött, hogy próbálkozik Jézusnál, nem maga miatt, hanem mert életben akarja tartani a szolgáját. A hit gyökere nem a tudás. Nem is a hívő gyökerek, ez az ember pogány volt, hányszor hallom, hogy nem tudok hinni, mert nem így nőttem fel, nincsenek keresztyén rokonaim! Nem indok, nem számít, látjuk. A másikat előtérbe toló, másikon segíteni akaró szeretet a gyökér, ahonnan kiindul a hit, ahol szárba szökken. Nem maga miatt megy Jézushoz, mást visz oda.

Nem az a baj nálunk, hogy szeretet nélkül keressük a szeretet Istenét és nincs hova kapcsolódni? Nem az a baj, hogy sokszor az önzésünket, csak magunkat visszük oda ahhoz a Krisztushoz, akinek az élete teljesen másokért volt? A kiindulópont a szeretet.

Alázat és bizalom

Ha az előző a gyökérzet, akkor most továbblépünk felfelé a törzs felé. A hit törzse pedig két részből áll.

Az első az alázat. Amikor Jézus kész elindulni gyógyítani, akkor megmondja, hogy nincs erre. Emögött tisztelet van. Nem ismeri Jézust, de a törvénytisztelő, kegyes zsidó emberekből indul ki, akik nem ültek le egy asztalhoz pogánnyal, sőt a házukba sem mentek be, a tisztasági törvények miatt (nem tudhatta, hogy Jézus másmilyen). „Nem vagyok méltó hozzád" – mondja az uralkodó hatalom helyi erős embere, aki ott élet és halál ura volt.  Értjük, mekkora dolog?

Nem diktálni akar Istennek. Hányszor próbáljuk mi ezt tenni. Mintha tartozna nekünk. Nem használni akarja. Nem mondja, hogy ez jár (pedig hivatkozhatna a zsinagógára). Nem, elkéri, ajándékba kéri, a lépéseket pedig Jézusra szabja. Alázat.

És bizalom. „Elég a szavad. Elég ha mondod. Nem parádét akarok, nem hókuszpókuszt, csak egy szót és elég." Mert ez az ember ráérzett arra, hogy Jézus nem varázsol, nem csodát tesz, hanem a halált, a pusztulást visszafordítja az életbe. Amit a messiást évszázadok óta kereső, váró zsidóság nem látott, egy pogány katonatiszt tisztán és világosan megértette.

Alázat és bizalom. Megvan-e ez bennünk? Ez a kettő. Istent akarjuk bezárni a saját elképzeléseinkbe, vagy a szabadságában szólítjuk meg (ha te is úgy akarod...). Használni akarjuk, vagy kérni tőle? És bízunk-e benne? Hiszünk-e így, mint ez az ember. Csak egy szó elég, már az több, mint a világ összes ereje.

Egy több éve meghalt idős bácsi jut eszembe, aki egyszerű földműves volt, te teológiát többet tanultam tőle, mint sok nagy tudóstól. Nyugodtan, mindenre úgy tudott nézni, hogy Istentől kapta, a jót is a rosszat is, békével telt be. Nem belenyugodott, hanem engedte Istennek, hogy Isten legyen. Bölcsebb volt, mint sok nagy tudós, és boldogabb, mint én.

Hitvallás

A következő a lomb, a gyümölcs. A hitvallás. (9-10.v.). Mi ez, ha nem tiszta és erős hitvallás? Amit ott és akkr senki nem értett meg, de kimondta ez a pogány százados. Jézus érti, és elcsodálkozik, elámul. Ez az ember tanít. Lekörözi a nagyokat. Érti, érzi Jézust. És ki is mondja!

„Hatalom alá vetett ember vagyok, amit a felettesem elmond, azt megteszem, amit az alárendeltjeimnek mondok, azt meg ők teszik meg. Elég a parancs, nem kell kérvény, leirat, könyörgés, űrlapkitöltés, pályázat. Csak parancs, mert én vagyok az elöljáró. Jézus, itt te vagy az elöljáró, minden felett, csak szólj, és elég. A te hatalmad a legnagyobb, a betegséget is uralod. Ennyi elég."

Én is ámulok. Ez a hit. Ami nem látványosságot akar, ne önigazolást, nem jutalmat. Csak Isten cselekvését.

És el is szégyellem magam. Hihetetlen ez az ember. Nem? Mi biztosítékokat akarunk, meg megelőlegezett jelzéseket, bizonytalankodunk, erre jön ez az ember a semmiből és leköröz bennünket.

Ki tudja, mennyi harc van benne, mennyi ideig tartott kiérlelni, de mivel nagy volt a baj, gondolom gyorsan döntött. ÉS ki is mondta. A maga természetességében. Mert a legtisztább hitvallás természetes. Keresztyén vagyok. Hiszek. Megteszem. Nem teszem meg. Ennyi. Természetes. Egy barátom jut eszembe, sérült gyerekekkel dolgozik. A kollégái le-ledobnak egy felest munkaidő kezdetén. Ő soha. Kérdezték, hogy miért. Aztán egyszer elmondta: egyfelől a rábízottakért felel, másfelől Istennek is felel, nem teheti meg. Az életből fakadó hitvallás. A gyümölcs.

Jézus válasza

Jézus erre lép. Válaszol a hitre.

Az első, hogy igazolja az embert. Nem marad csendben, kiáll mellette (10.v.) Pédává teszi, mintává, a zsidóknak, egy pogányt. Gondolom volt ott nagy zúgolódás, értetlenkedés.

Isten igazol, ha vállaljuk őt, ő is minket. Ha áldozatot hozunk érte, ha merünk lépni a hitben, nem marad csendben, igazol minket!

A következő, amit tesz, hogy gyógyít. A hit útján gyógyulás fakad. Nem azért, mert rákényszerítettük Istent, hanem azért, mert teret engedtünk neki. Szól, és gyógyul. Valami meggyógyul, valaki helyreáll. Valami sikerül. Mert a hit teret enged neki. Egy ismert, tehetséges agysebész jut eszembe, aki pár éve a család évében a házigazda volt. Aki elmondta feleségével együtt, hogy volt egy válságuk, megcsalta a feleségét. Majdnem vége lett, de helyre tudták állítani. A válság a hithez vezette az orvost, aki bár eddig is templombajáró katolikus volt, most igazán odatalált a hithez, majd volt ereje változtatni, bocsánatot kérni. De az ember ide nem elég. A gyógyulás elkezdődött. Öt fiukkal élnek most is, és erről is beszélnek.

Az eredmény a bizonyosság. Megtörtént amit, mondott Jézus. Mit akarunk, mit mondjon? Mi rossz az életünkben? Mi nőtt túl rajtunk. Mi az, ami miatt olyanok vagyunk mint a fiúk, bénák, szenvedésben? Vagy ki az körülöttünk? Kit kell így odavinnünk Jézus elé, nem megmondva mit csináljon, hogyan, csak hogy szóljon? Lesz bizonyosság.. Csak kérem, mondjuk is el, óriási erőt adhat!

Jézus maga tette rá a felkiáltójelet erre a történetre, erre az emberre. Mi pedig az utódai lehetünk!

Úgy legyen!

Bella Péter

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr204684418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása