Sokorói-dombság Reformátusai

Mária Magdolna találkozása a Feltámadottal

2012. április 08. 07:29 - Bella Péter

Lekció: Jn 20,1.11-18

Textus: Jn 20,16

 

Szeretem a húsvéti történetek szétszórtságát, összeszedetlenségét. Nézzük csak meg a négy evangéliumot, csaponganak, ide-oda ugrálnak, érezni, hogy kiemelnek részeket – nincs szerkesztés, nincs tervezettség. Élmények vannak, a maguk összevisszaságában.

De ez nem baj, nem veszít a hitelességéből, sőt! Megtörtént a legnagyobb dolog! Valaki visszatért a halálból, valaki, akiről lemondtak, és ez a valaki nem más volt, mint a Mester, a Jézus! Akihez kötődtek, akit szerettek! Hát persze, hogy nehezen szedték össze az evangélisták a történeteket, persze, hogy nincs szépen összeillesztve.

Mit gondolnánk, ha valaki a szerelmével való megismerkedést, és az első, érzelmileg bombaszerű eseményeit listázva, tárgyilagosan, unalmasan, logikusan mondaná el. Furcsa lenne. Nem, az ember, ha ilyenről beszél, csapong, belekap dolgokba... Vagy, ha gyerek születik, akkor az jó, ha az orvos az adatokkal, orvosi szakszavakkal mondja el a történéseket, de a szülőszobáról kirohanó apukától nem a vérképet és a percre pontos leírást várjuk, már ha meg tudnak szólalni.

Valahogy így volt húsvétkor is. Az rendben van, hogy évszázadokra, évezredekre rá a teológusok szépen rendszerbe szedve megállapítják a hitigazságokat – a feltámadásnak három haszna van, tanuljuk már a konfirmációkor... De ez mennyire más lehetett azoknak, akik ott voltak. És mi legalább annyit tanulhatunk ezekből a találkozásokból, mint a hittételekből. A feltámadottal való találkozás zavaraiból, ahogy az emberek nem tudják, mi tévők legyenek, nem értik, mi is történik! Hát nem volt még csak hasonló tapasztalatuk sem, ráadásul olyan valakiről van szó, aki a mindent jelentette nekik éveken keresztül, amíg követték. Ebből is tudunk tanulni, sőt, hiszem, hogy nem véletlenül vannak ezek a történetek kiemelve abból a sok találkozásból, amely a Feltámadottal történt. Azért is fontos ez, mert nekünk szól mindegyik.

Ma tanuljunk a Mária Magdolnával való találkozásból. Valamenyit tudunk erről az asszonyról, nem sokat, de ez a néhány töredék segít restaurálni kicsit a személyét. Először is nem véletlenül követte Jézust. Tudjuk a Bibliából, hogy különösen erős démoni kötelékből szakította ki, szabadította fel Jézus. Elzárt, megkötözött, béklyóba vert élet, amely újraindulhatott, új esélyt kapott Jézustól (mikor, hogyan, nem tudjuk). Emberi élete lehetett ennek az asszonynak végre – és ezt Jézusnak köszönheti. Követte hát, része volt az asszonykíséretnek, akik ott voltak Jézus mellett. És ott van a sírnál, amikor megy végtisztességet adni. És nem találja szeretett Urát. Katasztrófa.

Sírt, zokogott, nem látott a könnyektől. Elvesztett valakit, érti mindenki ezt az állapotát, aki már veszített el embert. Csakhogy itt van más is. Jézustól emberhez méltó életet kapott ajándékba, neki valóban mindent jelentett! És most nincs, ennek is vége, ez is elmúlt, ez sincs tovább...

A veszteség. Az első lépcsőfok a mai történetben. És ezt ismerjük jól. Sajnos. Nem csak az emberi veszteséget, nem csak a gyászt, úgy általában ismerjük azt az érzést, hogy minden mulandó, minden elszáll, megváltozik, elveszik – ki ki vérmérséklete szerint éli ezt meg. De megéljük a veszteségeinket. Istennel kapcsolatban is. Ismerjük a veszteséget, az elmúlást, be vagyunk rendezkedve rá. Arra, hogy bármit elveszíthetünk, hogy bármi elmúlhat, elveszíthetjük egészségünket, elveszíthetjük a talajt a lábunk alól, elveszíthetjük a bizalmunkat, és sorolhatnám tovább. Mulandóság alá vagyunk rekesztve.

Mária azt hitte, hogy ez most másként lesz. Nem tudom, mit gondolt, talán azt, hogy élete végéig, míg megöregszik, vándorol Jézussal, követi őt. A közelében maradva pedig megtarthatja az életét. Azzal, hogy elveszítette Jézust, az egész új életét elveszítette, gondolhatta. Ez is csak illúzió. Kapaszkodó volt.

Ismerjük mi is ezeket a kapaszkodókat. Emberek, gondolatok, anyagi biztonság, baráti kör, egy gyülekezet. Tényleg adnak biztonságot, egy ideig, csakhogy törékeny mindegyik. A barátok távol kerülhetenek, az emberekben lehet csalódni, vagy nem mindig tudnak úgy segíteni, ahogy kell, az anyagi biztonság illékonyságát is ismerjük jól, de emberileg nézve egy gyülekezeti közösség egysége is törékeny. A feltámadás nélküli hit is ilyen kapaszkodó, segít, aztán elveszik, meggyengül, nem elég, nem bírja hosszútávon.

Maradt a sírás Máriának, a félelem, lehet, hogy a régi állapota visszatér Jézus nélkül. Legalább a test meglenne, de még azt is elvitték! Talán érezzük Mária csalódottságát, teljes elveszettségét. Még gyászolni sem tud rendesen. Különös keserű humora a történetnek, hogy az angyaloknak is tompasággal válaszol, mintha hétköznapi emberek lennének. Mintha egy függöny lenne előtte, és nem látna. Már a csodára sem reagál.

A keserűség által uralt ember nem látja meg a csodát sem. A maga körül forgó szomorúság olyan, mint az örvény, egyre mélyebbre jut az ember. Máriánál ez tovább fokozódik, Jézust sem ismeri fel. Könnyein keresztül nem látja meg azt, akit sirat, azt hiszi, hogy a kertész, kéri is a testet. A sír felé fordulva, az egyetlen logikus magyarázat felé fordulva, a megszokott felé – minden elmúlik – fordulva, észre sem veszi, hogy valami nagy dolog történt. Nem lát a szemétől – hozza ide új értelemben Gyökössy a szólást, és milyen igaza van. És ugye látjuk, hogy milyen őszinte, és szép emberi viselkedésről van szó. Nem Jézus vádlójól van szó, nem egy farizeusról. De az ember ennyit tud.

Máriának meg kell fordulni. János elbeszélésben szó szerint van egy fordulópont. De nem tud egyedül, a Feltámadott azonban kizökkenti, egy szóval: Mária. Csak a nevét mondja, de ebben minden benne van. Ismerjük ezt jól a Szentírásból, ahogy Jézus kimond egy nevet, abban minden benne van. Ahogy Zákeus nevét mondja a fán – nem olyen rég volt róla szó. Benne van, hogy ismeri azt, aki ott van, tudja, jól mi játszódik le benne. „Ne félj, mert megváltottalak, a neveden hívtalak, az enyém vagy” – szól az ézsaiási ige a választott néphez, az újszövetségben ez lesz Jézus szájában személyes.

Mária ebben ismeri fel Jézust. Ismét Gyökössyt idézném: "A szeretet ismeri fel a szeretetet". Így ismeri fel. Ahogy Jézus szelíd szava megtöri a szomorúsába süllyedő asszonyt és az élet felé fordítja. A lehetetlen felé, a csoda felé. Jézus él, és itt van előtted: „Itt vagyok, Mária”. És nyugodtan tegyük hozzá a mi nevünket. Húsvétkor lelkileg ugyanez történik. Ugyanez a szeretetteli hang szólítja meg a mi életünket. A mi nevünket is mondja, minket is meg akar fordítani. Hogy másként van, másként lehet. Hogy nem a veszteség, a mulandóság az alaphelyzet immár, hanem megtörte ezt Jézus, van remény.

Sok üzenete van Húsvétnak. Visszamenőleg hitelesíti Jézus összes tettét, egész létét, igazolja őt az Atya. Jézus a mi feltámadásunk záloga, így kapunk mi is elmúlhatatlan életet. A kereszt valóban győzelem lesz, innen tudjuk. De most Mária találkozásából ez a fordulat a leghangosabb üzenet. Hogy lehet másként! Ahogy Jézus feltörte a halál mindennél nagyobb uralmát, úgy töri fel az elmúlás alá rekesztettséget. Hogy Jézus győzött, és vele mi is győztesek vagyunk. "Bűn, betegség, halál legyőzhető" – Szabó István így foglalja ezt össze.

A feltámadásban győztes Jézus minket is megfordít szeretetével, és láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy ez a nagy győzelem jelen lehet az életünkben. Amikor valaki meggyógyul egy betegségből, az a feltámadás előíze. Amikor valaki ki tud lépni egy elrontott, megkeseredett életből, az a feltámadás előíze. Ha valaki újra tudja rakni, építeni az életét. Az is ez. Ha valaki meg tud bocsátani évek után, újra tud kezdeni egy kapcsolatot. Ha valaki megtöri a családban generációk óta ismétlődő nyomorúságot, másképp tudja csinálni. Ha valaki le tud tenni egy szenvedélyt, ami megkötözi. Ha egy párkapcsolat, egy házasság helyreáll, megerősödik. Ha visszatér egy elvesztett gyermek, vagy megenyül egy megkeseredett szülő. A feltámadás előíze, az üzenet, hogy lehet.

De nem egyedül. Hanem a Feltámadottal, az élő Jézussal együtt, az élet felé fordulva, az Élő felé fordulva! Mint Mária. Ez a mi valós lehetőségünk, örökségünk. Akarjuk-e ezt, meg akarjuk törni? Meg akarjuk változtani? Akkor a sír felől, a múlandóság felől forduljunk lélekben arra, amerről a nevünket halljuk. Forduljunk a győztes élet felé.

Van Mária találkozásánál egy harmadik lépcsőfok is. Elszalad, elmondja mindezt a tanítványoknak. Tanú lesz! Az élő Krisztus tanúja, de nem kellett rábeszélnni, kérlelni, az öröm viszi tovább. Mióta Lelke által van velünk Krisztus, azóta ez még fontosabb, mert mi, az Egyház jelenítjük meg. És csak ezzel az örömmel leszünk hiteles tanuk, átélve a találkozást.

Hitünk szerint meg fog történni majd ez a találkozás, az idők végén. Addig a Szentlélek lelkesít és teszi valóságossá Jézus hatalmát, szeretetét. Megszólal az Igén keresztül is. De itt az Úrvacsora is. Jézus halálából és feltámadásából való élet kézelfogható bizonyítéka. Éljünk hát vele. Éljük át mi is Mária találkozását, tanuljunk az ő tapasztalásából, legyen a miénk mindez. Az elmúlás keserűségétől az élő győztes Úr felé fordulva! Legyünk hírvivői ennek az örömnek mi is.

 Ámen.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr264370803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása